Mai világunkban az elektronikus védekezés egyik fő vonala a kamerarendszerek telepítése, melynek segítségével távollétünkben is biztonságba tudjuk értékeinket. A Vagyon és Személy védelemben egyre nagyobb hangsúly tevődik az élőerős őrzés mellett a kamerarendszerekre, melynek segítségével 24 órában kontrollt kapunk. Ez élőerővel igen költséges lenne. Egy jól megtervezett rendszer segítségével képesek lehetünk akár az élőerős őrzés létszámának csökkentésére is.

A videórendszerek egyik legfőbb ereje a visszatartó erő, valamint az elkövetők azonosítása. Tény, hogy ahol megfigyelő rendszerek kerültek kiépítésre csökkent a bűnelkövetések száma.

A köztudatban sajnos még mindig igen jelentős költségnek tartják ezen rendszereket, pedig az áruk az utóbbi években jelentősen csökkent.

Pár szóban a rendszerekről.

Léteznek analóg és digitális rendszerek. Az analóg rendszerek elérték technikai tudásuk maximumát ezért kifutóban vannak. Ezeket váltják a digitális, IP alapú kamerák, melyek tudásukat és felbontásukat tekintve folyamatosan fejlődnek.

IP kamera              Analóg kamera

  

 

 

A kamerákat kinézetük és tudásuk szerint is több fő csoportba soroljuk:

A rögzítőket is két fő csoportba osztjuk:

Tervezéssel, kivitelezéssel vagy bármilyen kérdéssel nyugodtan keressen fel minket!